A hőségről, munkahelyekről másképpen

Az időjárás, illetve annak változásai folyamatosan befolyásolják szervezetünk működését, próbára teszik alkalmazkodóképességét, időnként észrevétlenül, de jelentős egészségkárosodást, rosszabb esetben életveszélyes állapotot előidézve. Munka közben, akár a fizikai, szellemi terhelés, akár a munkavégzés helyével, jellegével összefüggő kitettség mind-mind nehezítik a szervezet védekező mechanizmusainak működését. A jogszabályok, ajánlások, tapasztalatok révén egyre több egészségünket védelmező cselekvés épül be a munkahelyek mindennapjaiba kánikula idején, ám még így is jócskán akad rejtőzködő kockázat, illetve nagyobb odafigyelést, gondosságot igénylő „meleg helyzet”. Tovább a cikkhez.

Ön tudja, mi a különbség az üzemi és a munkabaleset között?

A munkabaleset a munkavédelmi törvény, az üzemi baleset pedig a társadalombiztosítási jogszabályok által alkotott fogalom – kezdte dr. Nádas György munkajogász. – Munkabalesetről akkor beszélünk, ha szervezett munkavégzés közben éri baj a munkavállalót – mondta. Bár az üzemi baleset is magába foglalja a történteket, de az eseteket csak akkor lehet üzemi balesetté nyilvánítani, ha az illető ellátást is kap érte.

Ha valaki a munkahelyére, vagy hazafelé menet szenved balesetet, akkor az szintén üzemi balesetnek számít, ezt más néven úti balesetnek is nevezzük. Azonban itt is meg kell felelni a munkabaleset kritériumainak. Tovább a cikkhez.

A halálozások és betegségek negyedét a környezetszennyezés okozza

A megbetegedések és az idő előtti halálesetek egynegyedét világszerte a környezetszennyezés és a környezet rombolása okozza – olvasható az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) szerdán bemutatott jelentésében.
A levegő- és vízszennyezés, valamint az ökoszisztémák egyre fokozódó rombolása több milliárd ember életterét fenyegeti és befolyásolja, valamint jelentősen károsítja a világgazdaságot.
Az állandó gazdasági növekedésbe vetett hit a jövőbeli halálozási arányok, munkából való kiesések és egészségügyi kockázatok tekintetében értelmetlen – írták a szakértők. Tovább a cikkhez.

Tájékoztatás az ünnepi rendelési időről

Tisztelt Betegeim!
2018. december 28-án pénteken orvosi rendelés 8 órától 12 óráig lesz Mogyoródon a volt Hangya épületében.
Délután rendelés nincs
Hétvégén, ünnepnap egész nap, hétköznap 18 órától másnap reggel 8 óráig ügyelet Gödöllőn.
Helye: 2100 Gödöllő, Szabadság tér 3.
Tel.: 06-70-3703-104.
Dr. Fekete Ildikó
háziorvos

Megéri belehalni a munkába?

Forradalomra van szükség a munkahelyi egészségvédelem terén, véli Jeffrey Pfeffer, a Stanford Egyetem professzora, aki a szervezeti viselkedés témakörével foglalkozik. Mint mondja a jelenlegi gyakorlat, ami a túlmunkát és a munka-magánélet egyensúlytalanságát illeti, megöli a munkavállalókat. Ez pedig végsősoron a cég teljesítményének és az egyén jóllétének sem tesz jót, írja tavasszal megjelent Dying for a Paycheck (vagyis a „Meghalni a fizetésért”) című könyvében. Tovább a cikkhez.

Az NGM Munkavédelmi Főosztályának tájékoztatása a munkabaleseti jegyzőkönyv módosításáról

A nemzetgazdasági miniszter 6/2018. (III. 1.) NGM rendelete a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 5/1993. (XII. 26.) MüM rendelet módosítása alapján a munkabaleseti jegyzőkönyv C7 (A baleset földrajzi helye) pontját az alábbiak szerint szükséges kitölteni:

Magyarországon történt munkabaleset esetén: szövegesen be kell írni a munkabaleset helyét a pontos cím (irányítószám, helységnév, közterület, házszám) megjelölésével. A kódnégyzetekbe a jegyzőkönyv kitöltésekor hatályos, a területi számjelrendszerről szóló miniszteri rendeletben szereplő, az adott helységhez (településhez) tartozó településazonosító törzsszámot kell beírni.
Külföldön történt munkabaleset esetén: szövegesen be kell írni az ország és a település nevét. A kódnégyzetekbe EU-tagállamok esetén a jegyzőkönyv kitöltésekor hatályos, az Eurostat által kiadott NUTS kódokat kell beírni, az első két kódnégyzetbe az országot jelölő betűket, a következő három kódnégyzetbe a munkabaleset helyszíne szerinti megyekódot. Nem EU-tagállam esetén az első három kódnégyzetbe a NEU kifejezést, ha nem áll rendelkezésre egyértelmű információ a munkabaleset földrajzi helyéről, akkor az UNK kifejezést kell beírni.”
Részletek ide kattintva megtalálhatóak.

A baleset földrajzi helye:

– magyarországi települések településazonosító kódszámai – PDF formátumban innen letölthető;

– Európai Unió területi egységeinek kódszámai [NUTS kód] – PDF formátumban innen letölthető;

- EU-n kívüli ország esetén a NEU kódot kell használni;

– ISMERETLEN ország esetén az UNK kódot kell használni.

Ha szemüveges, erre figyeljen

Kevesen tudják, de létezik egy törvény mely szerint a szemüvegesek számára a munkáltatónak biztosítani kell a munkavállaláshoz szükséges szemüveget – írja a Világgazdaság.
Egy 1999-es rendelet szerint a munkáltató köteles látásvizsgálatra, foglalkozás-egészségügyi orvoshoz küldeni azokat a dolgozókat, akik rendszeresen, azaz legalább napi négy órában a képernyő előtt dolgoznak – írják.

Erre a vizsgálatra még a képernyős munkavégzés megkezdése előtt sor kell kerüljön, és kétévente meg kell ismételni. A jogszabály nem rögzíti, hogy a munkáltató mekkora összeget köteles megtéríteni a szemüveg vagy a kontaktlencse árából. Tovább a cikkhez.

Közlemény a III. fokú hőségriasztás elrendelésével kapcsolatban

A Nemzetgazdasági Minisztérium Munkavédelmi Főosztályának közleménye a III.  fokú hőségriasztás (hőségriadó) elrendelésével kapcsolatban

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzései alapján az elkövetkező napokban tartós hőség várható, ezért az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) Klímaváltozás és Környezeti Egészséghatás Elemző Osztály szakmai ajánlásait figyelembe véve Dr. Szentes Tamás országos tisztifőorvosi feladatokért felelős helyettes államtitkár 2017. augusztus 1. (kedd) 00:00 órától 2017. augusztus 4. (péntek) 24:00 óráig III. fokú hőségriasztást (hőségriadó) adott ki az ország egész területére vonatkozóan.

A fentiekre tekintettel a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) Munkavédelmi Főosztálya (a továbbiakban: Munkavédelmi Főosztály) ismételten felhívja valamennyi munkáltató figyelmét a munkavállalók egészségének és biztonságának védelme érdekében szükséges megelőző intézkedések megtételére.

A területileg illetékes fővárosi és megyei kormányhivatalok járási hivatalai ebben az időszakban fokozott figyelmet fordítanak a hőséggel összefüggő munkavédelmi előírások ellenőrzésére.

A Munkavédelmi Főosztály 2017. június 21-én, a hőséghullámok veszélyeivel és a szükséges megelőző intézkedésekkel kapcsolatban felhívást (tájékoztató anyagot) tett közzé honlapján (http://www.ommf.gov.hu), a „HÍREK” menüpontban.

  1. július 3-án az NGM Foglalkoztatás-felügyeleti Főosztálya a rendkívüli időjárás (hőség) esetén előírt pihenőidő szabályairól adott ki tájékoztatást.

A bárki által igénybe vehető légkondicionált helyiségek listája elérhető a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság weboldalán (http://www.katasztrofavedelem.hu), vagy az alábbi linken: http://www.katasztrofavedelem.hu/letoltes/lakossag/hoseg/klimatizalt_helyisegek_listaja_2017.xls

A hőségriasztással kapcsolatban további információk a  http://http://www.antsz.huweboldalon találhatók.

Az aktuális meteorológiai helyzetet a http://www.met.hu oldalon találja meg.

Budapest, 2017. július 31.

Hogyan előzzük meg a munkahelyi típusbetegségeket?

A tipikus betegségek kialakulásához nagyon hasonló munkakörülmények és szokások vezetnek el, mégis évről évre kialakulnak. Holott a megelőzésük nem igényelne különösebb feltételeket csak némi odafigyelést és tudatosságot. Átfogó interjúsorozatunk e részében Dr. Nagy-László Nóra foglalkozás-egészségügyi szakembert kérdezzük arról, hogyan tud gondoskodni egy jó HR-es a munkavállalók egészségéről, és ez miért kifizetődő a vállalat számára. Tovább a cikkhez.